Az olajnagyhatalmak vasárnap sikeresen megegyeztek egymással arról, hogy a még meglévő 5,8 millió hordónyi megszorítást 2022 szeptemberéig fokozatosan kivezetik. A termelés növelése pedig augusztusban folytatódik. Emellett ma alaposan elromlott a tőzsdei hangulat, amelyben megütötték az olajat is a befektetők, akik igyekeznek szabadulni minden kockázatos eszköztől. A hosszabb távú kilátások azonban egészen más képet festenek, mint a mai pánikhangulat.
Az eddig közzétett számok alapján erős gyorsjelentési szezont nyitottak a héten az amerikai bankok, és a következő negyedévekben a gazdasági kilábalásnak, valamint a hozamkörnyezet emelkedésének köszönhetően tovább javulhat a helyzetük – értékeltek elemzők.
A Goldman Sachs elemzője egy korábbi elemzésében arról írt, hogy a befektetők egyre inkább elkezdték azokat a vállalatokat előnyben részesíteni, amelyek vonzó nettó profitmarzsokkal, tehát az árbevételükhöz képest relatíve magas profittal rendelkeznek. Ezt követően a MarketWatch is összeállított egy listát, viszont ők a felértékelődési potenciált is figyelembe vették, így 20 olyan vállalat részvényeit sikerült kiszűrni, amelyek jelentősen javuló nettó profitmarzzsal rendelkeznek és lehet még tér előttük az emelkedésre.
A Goldman Sachs a második negyedévben 15,4 milliárd dolláros bevételt és 15,02 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el, a bank papírjai a gyorsjelentés utáni percekben 0,5 százalékos emelkedést mutatnak a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.
Engedélyezték a Wise (korábban Transferwise) részvényeivel való kereskedést a londoni tőzsdén, így már ma megindulhat a papírokkal való tradelés a tőkepiacon – jelentette be a fintechcég.
A General Electric részvényei kedden emelkedtek a kereskedésben, miután a Goldman Sachs elemzői kiemelték a vállalatot, mint az ipari szektor "első számú", újranyitásból leginkább profitáló cégét és a nagy piaci kapitalizációval rendelkező részvények közül is az egyik "legjobb lehetőségként" utaltak a GE-re. A kimondottan optimista hangvétel apropóján közelebbről is megnéztük a vállalatot, utánajártunk, hogy milyen az elemzői konszenzus a cég kilátásaival kapcsolatban.
David Kostin, a Goldman Sachs részvénystratégája nem zárja ki, hogy a vezető részvényindexek az év végéig további emelkedést fognak mutatni, de úgy véli, hogy egyre nehezebb és nehezebb lesz értelmezhető profitot elérni - két okot sorakoztatott fel amellett a stratéga, hogy miért szünetelhet a rali az előttünk álló hat hónapban, vagy akár a 2022-es évben is.
A Morgan Stanley azon dolgozói és ügyfelei, akik nincsenek beoltva a koronavírussal szemben, nem léphetnek be a bank New York-i irodájába – írja a Financial Times egy belső banki levélre hivatkozva.
Az olajkartell július 1-jén tartja majd szokásos havi találkozóját, ahol eldöntik a tagok, hogy megemelik-e a kitermelés volumenét augusztustól. Előzetes értesülések szerint több ország is a további lazítást szorgalmazza, de annak mértékéről még nem született meg a döntés. Mindeközben egyre nagyobb a hiány az olajpiacon, a Goldman Sachs becslései szerint ez elérheti a napi 3 millió hordót is.
Ha a Goldman Sachsnak igaza van, akkor a 2021-es nagy lakossági befektetői részvényvásárlási boom, amely többek között az AMC Entertainment, a GameStop és a Blackberry részvényeinek elképesztő árfolyamemelkedését okozta, még csak most indulhat be igazán.
Csalódottak lesznek a németek. És a spanyolok meg az angolok is, mert nem ők nyerik a holnap kezdődő foci Eb-t, a Goldman mindent tudó szupermodellje ugyanis a belgákat dobta ki győztesnek. A magyar szurkolók sem igazán örülhetnek, a csapatunk ugyanis nulla ponttal eshet ki az egyébként kimondottan nehéz csoportból.
Előzetes engedélyt kapott a kínai felügyelettől a Goldman Sachs arra, hogy vagyonkezelési tevékenységet végezzen az országban – számol be a hírről a Financial Times.
Mi is valójában a kriptovaluta? Mi adja az értékét? Mire jó? Megfelel-e befektetési, fizető- vagy értékörző eszköznek? Világszerte milliókat érdekelnek ezek a témák, és a választ sokan és sokféle képpen megadták már ezekre a kérdésekre. Most a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman Sachs adott ki egy 40 oldalas elemzést a témában, amiben körbejárják azt, honnan, hová tartanak a kriptovaluták, és vajon melyik lehet közülük a nyertes. A Goldman szerint egyébként esélyes, hogy nem a jelenleg legismertebb, legnagyobb piaci értékű kriptovaluta, a bitcoin lesz a nagy befutó.
Nem volt könnyű időszak az elmúlt bő egy év a legtöbb ember számára. A koronavírus még a durva korlátozások ellenére is rengeteg tragikus halálesettel járt együtt, és a gazdaságra gyakorolt hatások miatt nagyon sokan vesztették el megélhetésüket. Volt azonban néhány ágazat, ahol bizarr módon éppen a járvány és a lezárások hozták el a kánaánt. Ezek között vannak maguktól értetődőek, mint például egyes ágazatok az egészségügyi szektoron belül, de vannak meglepőbbek is. A befektetési szolgáltatók, befektetési bankok és tőzsdék is ide tartoznak, mert a válság során a megugrott volatilitás miatt forgalmuk ugrásszerűen növekedett. Ehhez azonban az is hozzájárult, hogy az otthon rekedt lakossági befektetők és spekulánsok unaloműzésként, egyfajta hobbiból tőzsdézni kezdtek. Rengeteg, a reálgazdaságnak szánt jegybanki és költségvetési pénz kötött itt ki, és a pénzügyi piacokon való kereskedés lett az új nemzeti sport, elsősorban a tengerentúlon. Megnéztük, hogy mely cégek húzták ebből a legtöbb hasznot, miként reagált a piac a sikereikre és mi várható tőlük. Technikai elemzés.
Bár az idei első negyedéves gyorsjelentési szezon brutálisan erős volt, és várhatóan az év hátralévő részében is masszív profitot termelnek majd a vezető tőzsdei cégek, a remek eredmények nagy része már be van árazva a részvénypiacokon, de vannak olyan hatások, amelyek még nincsenek beárazva, például Biden adóreformja, ami nyomás alatt tarthatja a vállalati profitok bővülését, áll a Goldman Sachs elemzésében.
Egyre több londoni bankár költözik át a britektől az EU valamelyik nagyvárosába, részben a pandémia miatti megváltozott munkaviszonyok, részben a Brexitet övező további bizonytalanságok miatt – írja a Reuters.
A Goldman Sachs londoni irodájának egyik ügyvezető igazgatója állítólag elhagyta a befektetési bankot, miután dollármilliókat keresett az eredetileg poénnak indult kriptodevizán, a dogecoinon. A piaci alapon negyedik legjelentősebb kriptodeviza üstökösszerű teljesítménye mögött elsősorban Elon Musk áll, de más hírességek is pumpálják a coin árfolyamát.
Az Európai Beruházási Bank blokklánc-technológiát fog használni kétéves digitális kötvények kibocsátásához, amit a kriptodevizák növekvő mainstream elfogadottságának legújabb jeleként is lehet értelmezni, csakhogy ezúttal az ethereum kerülhet a reflektorfénybe az EIB jóvoltából.
Szignifikáns mértékben visszaveti az idei gazdasági teljesítményt a chipek globális hiánya - ez derül ki a Goldman Sachs elemzéséből, amelyben a bank közgazdászai kiszámolták, hogy a tartós chiphiány mekkora hatást fejtene ki az amerikai GDP-ben. A hatás legalább fél, legfeljebb 1%-os, ami jelentős. A teljes gazdaság megszenvedi tehát a chipek iránti túlkeresletet, és ennek kimutatható inflációs hatása is lesz. Nemcsak azok a termékek drágulnak majd, amelyek fő komponense a chip, hanem azok is, amelyek előállításához közvetve szükségesek.